2009. szeptember 16., szerda

Az eddigi legnagyobb interjúnk!

Több mint 25-en jöttek el előző hét pénteken arra az interjúra ahol Londolból megérkezett a cég egyik alapítója, és egy hazánkfia (lánya, mert Csengének hívják :-)) és beszéltek a cégről, a lehetőségről, a termékekről, és az utazás fizetés minden részletéről.

A résztvevőknek egy az egyben is volt szerencséjük a tulajdonossal leülni tárgyalni, és ezután sokan szinte azonnal ki is tudtak utazni Angliába.

A következő interjút 2009.09. 25.-én tartjuk 15.00-tól a Paulay Ede 55. szám alatt található irodánkban.

Kérlek jelentkezz, ha meghalgatnád részletesen a lehetőséget.

2009. szeptember 2., szerda

Legközelebbi Interjú!

Szóval már a második interjúját fogja tartani a cég a a nagy érdeklődésre tekintettel. A legközelebbi interjú a jövő hét pénteken (2009.09.11.) tartja a VI. kerületi irodájába a Paulay Ede 55. szám alatt. Személyesen meghallgatják a cég magyarországi képviselői a jelenkezőket, és a beszélgetés után eldöntik ki alkalmas arra, hogy sok pénzt tudjon keresni a cégnél.

A jelentkezőknek csak alap szinten kell tudniuk beszélni angolul, mert kint a cégtől képzést kapnak. Nyelvit és értékasítőit is.

Tehát, a cég Angliában több mint 500 embert foglalkoztat. Saját fejlesztésű termékeinek értékesítésével foglalkozik, Anglia leghíresebb bevásárlóközpontjaiban. A feladatról annyit, hogy ezekben az áruházakban lévő standoknál kell végezni értékesítői feladatokat. Vannak játékaik (DanbarToys) és a Holt tengeri ásványok kivonatát tartalmazó luxus kozmetikumaik (Ever Since). Weblap: Danbar

Ez egy jó lehetőség arra, hogy rövid idő alatt fejleszthesd az angolodat, és még pénzt is keress. Van egy alapfizetés, és az eladott áruk után jutalék. Átlagosan 1200-1500 fontot keresnek akik most kint vannak.

Egy személyes interjú során megtudhatod majd a részleteket.

Ezeken az elérhetőségeken tudsz jelentkezni az önéletrajzoddal:

recruitment@inspiretheukltd.co.uk
bestjobengland@gmail.com


Rebeka: +36203935937
Edina: +362025185546
+ 36/1 413 1160

2009. augusztus 21., péntek

Még több segítség, a kiutazáshoz!

Cégünk, még abban is segít számotokra, hogy a repülőjegyeteket is állja
a kiutazáshoz. Sőt! Még az első hónap szállásköltségét is megtéríti.
Tehát! Most tényleg nem kerül semmibe kijutni Angliába, és egy jó társaságban komoly
pénzt keresni.

2009. augusztus 16., vasárnap

Angliai magyar aki már kint dolgozik

Íme Csenge blogja amit most kezdett de folyamatosan írni fog bele, hogy lássátok milyen kint, és tudjatok kérdezni, kommentelni, stb.

Blogcím: http://csengeinengland.blogspot.com

2009. augusztus 10., hétfő

Beszélj azokkal akik már angliában dolgoznak

Íme egy két olyan telefonszám, és személy akiket felhívhatsz ha gondolod, és beszélhetsz velük azokról a dolgokról amikre tőlünk esetleg nem kaptál választ.

Corina - 44 7536094007

Daniela - 44 7547149544

Dragos - 44 7551975763



2009. augusztus 5., szerda

Az első interjú Budapesten!

Szóval az első interjút a cég a jövő hét csütörtökön (2009.08.13.) tartja a VI. kerületi irodájába a Paulay Ede 55. szám alatt. Személyesen meghallgatják a cég magyarországi képviselői a jelenkezőket, és a beszélgetés után eldöntik ki utazhat angliába.

A jelentkezőknek csak alap szinten kell tudniuk beszélni angolul, mert kint a cégtől képzést kapnak. Nyelvit és értékasítőit is.

Tehát, a cég Angliában több mint 500 embert foglalkoztat. Saját fejlesztésű termékeinek értékesítésével foglalkozik, Anglia leghíresebb bevásárlóközpontjaiban. A feladatról annyit, hogy ezekben az áruházakban lévő standoknál kell végezni értékesítői feladatokat. Vannak játékaik (DanbarToys) és a Holt tengeri ásványok kivonatát tartalmazó luxus kozmetikumaik (Ever Since).

Ez egy jó lehetőség arra, hogy rövid idő alatt fejleszthesd az angolodat, és még pénzt is keress. Van egy alapfizetés, és az eladott áruk után jutalék. Átlagosan 1200-1500 fontot keresnek akik most kint vannak.

Egy személyes interjú során megtudhatod majd a részleteket, és a cég képviselői ott fogják kiválasztani, hogy ki alkalmas a munkára.

Ezeken az elérhetőségeken tudsz jelentkezni az önéletrajzoddal:

recruitment@inspiretheukltd.co.uk
bestjobengland@gmail.com


Rebeka: +36203935937
Edina: +362025185546
+ 36/1 413 1160

2009. augusztus 4., kedd

Egy két kép a helyekről








Szia!

Hadd tegyek fel ide egy-két képet azokról a helyekről, áruházakról amikben a cég standjai állnak. Itt kell dolgozni úgyhogy vagy a Holt Tenger luxuskozmetikumait, vagy a DanbarToys nagyon érdekes játékait kell ajánlani, bemutatni a vásárlóknak.